Az iskolalátogatás feltételei:


   Az iskolalátogatás a 1-5 évfolyam diákjai számára elérhető. A diákok maximum 20–fős csoportokban lesznek elhelyezve. Megfelelő érdeklődés esetén osztályonként. A csoportok ősszetétele a hét folyamán nem változhat. Az iskolába csak a diák léphet be kijelőlt bejáratnál, a testhömérséklet megmérése után. Amennyiben a tanuló testhőmérséklete meghaladja a 37 fokot, nem vehet részt az iskolai foglalkozásokon. Felnőtt nem léphet az iskola épületébe. Ha a tanuló részt vesz az iskolai foglalkozásokon a törvényes képviselö 7:35 – 14:00 ig bízza a gyermekfelügyeletet az iskolára, megfelelő igény esetén ez az idő egységesen meghosszabbítható.

KÖTELEZŐ AZ IDŐPONTOK BETARTÁSA, HAMARABB A TANULÓ NEM HAGYHATJA EL AZ ISKOLÁT!


   Aki részt vesz az iskolai foglalkozásokon, az étkeztetésre is jogosult a korábban meghatározott feltételek mellett. A bejáró diákok számára, az iskolabuszt ezen időszakban nem tudjuk biztosítani.

   Kérjük a szülőket, hogy moja.skolanawebe.sk – az „Účasť na vyučovaní od 1.6.2020” menüponton keresztül fejezzék igényüket (igen – nem) az iskolalátogatásról.

   Amennyiben szeretné, hogy gyermeke részt vegyen a iskolai foglalkozásokon azt legkésöbb hétfön 12 óráig jelezze!

   
A törvényes képviselőnek KÖTELEZŐ BEBIZTOSÍTANI:
  • 2 szájmaszkot és egy csomag papírzsebkendőt – 1 maszkot hordani, ha nemcsak a csoport tagjaival érintkezik, a másik maszk higiénikusan elzárva
  • kitöltött és aláírt becsületbeli nyilatkozat – ha a diák megszakítja az iskolalátogatást legalább 3 napra, újból aláírt nyilatkozatra lesz szükség, ha szeretne visszatérni
  • telefonos elérhetöség, és bebiztosítani, hogy ha a tanuló a léguti megbetegedés tünetetit produkálja, rögtön kivenni az osztályközösségből

A MEGSZABOTT FELTÉTELEK KÖZÜL AKÁRCSAK 1 NEM TELJESÜL, A TANULÓ NEM VEHET RÉSZT AZ ISKOLAI FOGLALKOZÁSON