Ilyen még nem volt !!!


     A Marcelházi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola igazgatósága és tantestülete tanulmányi versenyt hirdet, mégpedig „Az év osztálya“ címmel!

     Mindig hangsúlyozzuk, hogy a tanulás, a tudás, a szorgalom meghozza gyümölcsét! Nincs a tudásnál értékesebb dolog a - szereteten kívül, - hiszen bármikor, bármilyen helyzetben kamatoztatni tudjuk, hasznát vehetjük a világ minden pontján, tértől és időtől függetlenül. Ez viszont egy gyerek számára nehezen érthető, szinte felfoghatatlan dolog, hogy mi pedagógusok, ill. szülők miért hajtogatjuk ugyanazt éveken keresztül: „Tanulj, mert majd hasznodra válik!“ „Ja,“ gondolja magában a gyerek, „talán majd 20 év múlva!“És persze nem érdekli igazán, mi lesz 5, 10, 15, esetleg 20 év múlva, hiszen még gyerek! Ez természetesen érthető is, hiszen még mi, felnőttek sem igazán gondolunk mindig a jövőre, mi lesz majd X év múlva?!

     Azzal a céllal, hogy ezt a megfoghatatlan, távlati, szinte szellemi dolgot láthatóbbá és elérhetőbbé tegyük, elhatároztuk, hogy azt az osztályt, amelyik szorgalmat, igyekezetet fektet munkájába, JUTALOM illeti!

     Íme: „AZ ÉV OSZTÁLYA“ tanulányi verseny ismertetője, ill. szabálypontjai:

     1/ A versenyt 2016. február 1-jével indítjuk.

     2/ Minden osztály egyenlő eséllyel indul és vesz részt a tanulmányi versenyben.

     3/ Az itt meghirdetett versenyben az iskolánk alsó és felső tagozatának valamennyi osztálya részt vesz.

     4/ A versenyben részt vevő osztályok a következő pontokban kell hogy eredményt, javulást mutassanak fel az év végi konferencia időpontjáig:

               - osztályátlag: tanulmányi érdemjegyek javítása - negyedévi lebontásban lesz közzétéve a folyosói faliújságon és az interneten osztályonként, így nyilvánosan is követhető lesz a részeredmény!

               - versenyekben való aktív részvétel

               - iskolán kívüli tevékenységekbe, kultúrműsorokba, ill. sport- és más rendezvényekbe való önkéntes bekapcsolódás

               - magaviselet – osztályfőnöki ill. igazgatói dícséretek és megrovások száma

               - hiányzás – a hiányzott igazolt, ill. igazolatlan óraszámok csökkenése.



     Hát ennyi lenne, amin javítani kellene.... ÉS A JUTALOM ???

EGY FELEJTHETETLEN OSZTÁLYKIRÁNDULÁS !!!



     Ugye megéri! Hát hajrá-hajrá-hajrá-hajrá... !!!! Győzzön a jobb, ügyesebb, szorgalasabb, aktívabb!!! Sok sikert és kitartást!!! Hajráááááááááááááááá!!!!!!!!