Tanévnyitó 2013/14


     Véget ért a nyár, a sárguló levelek az őszt köszöntik már. A szünidei élmények lassan megfakulnak, elhalványodnak. Új feladatok várnak ránk.

     A gyermekeket az emberi tudás hatalmas birodalmába kell bevezetni, egy újabb lépcsőfokot megtenni, akadályokat leküzdeni.

     Munkánk során nagy felelőséggel tartozunk tanítványaink iránt. Nevelni és tanítani nem kis feladat. Olyan értékeket kell közvetíteni, melyek biztos alapot nyújtanak egy majdani felnőtt élet elindításához. Ezúton kérem a tisztelt szülők támogatását, segítő együttműködését ezen célok megvalósításában, hiszen a család és az iskola kölcsönösen egészíti ki egymást. Csupán a kölcsönös együttműködés hozhatja meg a várt eredményt.

     Egy kínai közmondás szerint:
„A tanítók csak az ajtót nyitják ki, belépned neked kell.“

     Nagy öröm számunkra, hogy az első évfolyamba belépő diákok száma meghaladja az előző évek diáklétszámát, tehát nincs csökkenés. Köszönjük a szülőknek a bizalmat, hogy ránk bízták csemetéik taníttatását. Az idén 233 diák lépte át az iskola küszöbét. A 26 pedagógus és a 11 technikai alkalmazott mindent megtett, hogy a gyermekeket családias, szép, színes és barátságos környezet fogadja. Pályázatainknak köszönhetően diákjaink 2 új interaktív rendszert vehetnek igénybe, és október végéig megérkezik az újabb számítógép csomag is. A Badacsonyi és a Tapolcai Általános Iskola diákjai már nagyon várják velünk együtt az újabb közös rendezvényeket, amelyekre ebben az évben is sor kerül.

     6 napközis csoportunk, 23 szakkörünk, bábosaink, hagyományőrzőink, táncosaink, továbbra is várják az érdeklődő tennivágyó diákokat.

     Régen, a magyar falvakban, ősszel kipakoltak mindent a házból, kimeszeltek és kijavították a vakolatot. A gazda számot vetett arról, hogy mit tett jól, és hogy mit fog másképp tenni a jövőben. Nekünk is így kell cselekednünk. Fel kell frissítenünk az elmúlt év eseményeit, eredményeit, levonni a tanulságot és azokból tanulni. Végiggondolni és helyrerakni a nyári élményeket, tapasztalatokat, hogy aztán az év során használni tudjuk őket a megfelelő időben.

     Kívánok mindenkinek sikeres tanévet, legyen öröm a tanulás és sikerélmény a tudás, sok szorgalmat és kitartást, diáknak, pedagógusnak és szülőknek egyaránt.

Mgr. Duka Róbert              
iskolaigazgató