Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Marcelháza
Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Marcelháza
Základná škola s vyučovacím jazykom maďarským - Alapiskola, Cesta na vŕšku 1, Marcelová
Mi ez az alkotás? Emlékoszlop? Kopjafa?
Részlet a Tapolcai Általános Iskola igazgatójának, Bajner Imrének ünnepi beszédéből
Ez a marcelházi emlékjel is egy fából készült alkotás, egy fába álmodott egyszerű üzenet, mely emléket állít annak,
hogy egymásra talált a két település, két iskola diáksága, pedagóguskara, illetve a kísérők és vendégfogadók találták meg a közösen átélhető élmények
lehetőségét és fogják megtalálni a jövőben is. Reményeink szerint egy hosszú folyamatnak a kezdetén vagyunk, és ennek a hosszú folyamatnak az első két
évét tiszteli meg ez az oszlop. Az itt most Marcelházán felavatásra kerülő alkotás formájában, méretében csak áttételesen őrzi a honfoglalás korára
visszanyúló kopjafáknak az üzenettartalmát, üzenetértékét.
Kifejezi azt a kapcsolatot, ami a két település között szövődött, de mégis az újszerű megjelenési formáján túl, hiszen nem klasszikus kopjafáról van szó, mégis hordozza az ősi magyar motívum kincs két nagyon fontos elemét.
A két település címerén túl egyben kezdi és egyben zárja ez a két ősi motívum a képi és szöveges üzenet kompozícióját. A két ősi motívum egyike, amely már a honfoglalás előtti magyar kultúrában is fellelhető, a napkorong egy leegyszerűsített megjelenési változata, az emlékoszlop ívmezejében. A másik, még ősibb magyar díszítő motívum, és egyben ősvallási motívum, az életfa leegyszerűsített változata nyúlik lentről fölfelé a magasba. Kifejezve azt, hogy bár szétszakítottságban él nemzetünk a XX. század első harmada óta, de ennek az egyes ágai, az egyes szintjei a közös törzsből, az egykori közös nagyhazából kiindulva, lágyan kiágazva, de felfelé mutatva, a nap felé nyújtózkodva megmutatja, hogy hiába a szétszakítottság, hiába került féltucatnyi országhoz egykori közös hazánknak a területe, ettől függetlenül megtalálják egymást a magyarság tagjai.
Van mód egymásnak kezet nyújtani a XX. században keletkezett határon túl. Ezt a kéznyújtást fejezik ki ennek az életfácskáinak a bimbóba szökött ágacskái szimbolizálva az egyes országrészeket. A legmagasabbra nyúló ága az egykori legészakibb országrészünk felé nyújtja ezt a szimbolikus kézfogást, a felvidék irányába. Az életfa és a nap között az összeköttetés a két település egymásra találásának rövid, de egyben kifejező szövege és Wass Albert sokatmondó és nemcsak a jelenben, hanem a jövőben is visszhangzó sorai kötik össze olyan madzaggal, amely bízunk benne, hogy Tapolca és Marcelháza között elszakíthatatlan lesz, nem csak két, tizenkét, ötvenkét, hanem kétszáz év múlva is.
Marcelháza, 2013. május 28.
Kifejezi azt a kapcsolatot, ami a két település között szövődött, de mégis az újszerű megjelenési formáján túl, hiszen nem klasszikus kopjafáról van szó, mégis hordozza az ősi magyar motívum kincs két nagyon fontos elemét.
A két település címerén túl egyben kezdi és egyben zárja ez a két ősi motívum a képi és szöveges üzenet kompozícióját. A két ősi motívum egyike, amely már a honfoglalás előtti magyar kultúrában is fellelhető, a napkorong egy leegyszerűsített megjelenési változata, az emlékoszlop ívmezejében. A másik, még ősibb magyar díszítő motívum, és egyben ősvallási motívum, az életfa leegyszerűsített változata nyúlik lentről fölfelé a magasba. Kifejezve azt, hogy bár szétszakítottságban él nemzetünk a XX. század első harmada óta, de ennek az egyes ágai, az egyes szintjei a közös törzsből, az egykori közös nagyhazából kiindulva, lágyan kiágazva, de felfelé mutatva, a nap felé nyújtózkodva megmutatja, hogy hiába a szétszakítottság, hiába került féltucatnyi országhoz egykori közös hazánknak a területe, ettől függetlenül megtalálják egymást a magyarság tagjai.
Van mód egymásnak kezet nyújtani a XX. században keletkezett határon túl. Ezt a kéznyújtást fejezik ki ennek az életfácskáinak a bimbóba szökött ágacskái szimbolizálva az egyes országrészeket. A legmagasabbra nyúló ága az egykori legészakibb országrészünk felé nyújtja ezt a szimbolikus kézfogást, a felvidék irányába. Az életfa és a nap között az összeköttetés a két település egymásra találásának rövid, de egyben kifejező szövege és Wass Albert sokatmondó és nemcsak a jelenben, hanem a jövőben is visszhangzó sorai kötik össze olyan madzaggal, amely bízunk benne, hogy Tapolca és Marcelháza között elszakíthatatlan lesz, nem csak két, tizenkét, ötvenkét, hanem kétszáz év múlva is.
Marcelháza, 2013. május 28.
