Madách Színház - Macskák


   Június 10-én a Madách Színházba látogatott el a Marcelházi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola néhány tanulója és tanára. A „Macskák“ című előadást tekintettük meg Szirtes Tamás rendezésében.

   Az előadás csak este 7 órakor kezdődött, de mi korán elindultunk, hogy legyen időnk megállni a Mc’Donalds-ban is.

   Pontban 7 órakor jóllakottan és főleg izgatottan ültünk be a színházba. A csapat egyik fele a földszinten a másik fele pedig a lelátón kapott helyet. Végre elkezdődött az előadás.

   A musical 2 felvonásos volt. A jelmezek lenyűgözőek voltak, a koreográfiáról már nem is beszélve. Elképesztő, hogy ennyi mozdulatot meg tudnak jegyezni a színészek.

   Annyira élveztem a musicalt, hogy legszívesebben az első sorból néztem volna végig az egészet. Az idő nagyon gyorsan telt, és csodálkozva álltam fel a székemből amikor vége lett. Teljesen beleéltem magam, ezért sajnáltam, hogy máris haza kell mennünk. Összességében nagyon jól éreztük magunkat, a színészek nagy tapsot kaptak, a hatalmas tömeg alig akarta elhagyni a színházat.

   Nagyon fáradtan, tele csodálatos élményekkel 11 óra körül érkeztünk haza. Remélem, hogy jövőre is lesz alkalmunk eljutni Budapestre a Madách Színházba.


   Horján Adrienn VIII.A