Tapolcán jártunk


   Ez év májusában tapolcai diákok látogattak el iskolánkba, s meghívták az osztályunkat (8.A) egy őszi tapolacai kirándulásra.

   Szeptember 29- én a reggeli órákban indultunk. Mikor megérkeztünk az iskola igazgatója fogadott minket. Első utunk a Tapocai Tavasbarlangba vezetett, majd a Tiranoni emlékművet néztük meg. Ezután a Tapolcai Bárdos Lajos Általános Iskolába mentünk, ahol találkozhattunk a már Marcelházán megismert barátainkkal. Az iskolában a tapolcai polgármester, Császár László köszöntött bennünket. Délután vegyes csoportokban fedeztük fel Tapolcát a rejtvényekben szerepelt kérdések alapján. A hosszú séta után következhetett az eredményhirdetés. Az első helyen a „Mind1“ nevű csapat végzett. Kora este táncházban mutattuk be tudásunkat a magyar néptánc terén. A nap vége felé szállásunkra érkezve elfoglalhattuk szobáinkat. Sötétedés után csillagászati előadáson vettünk részt, amelyen megfigyelhettük a Hold felszínét és egy interaktív bemutatón a világűrt.

   Másnap délelőtt kézműveskedtünk, majd különböző interaktív játékok segítségével ismerkedtünk meg az erdők világával. Délután ismét a Bárdos Lajos Általános Iskolába igyekeztünk, ahol most a sport került a középpontba: a lányok floorballoztak, a fiúk pedig fociztak és kosárlabdáztak. A nap gyorsan eltelt, hiszen észre sem vettük, hogy közeledik a vacsora, amely a nap és nem mellesleg a kirándulás végét jelentette. Egy hosszabb búcsúzkodás után sajnos elindultunk haza.

   Remélem, még találkozhatunk az ott megismert tanulókkal, addig is várjuk a következő tapolcai csoportot, akik majd idén kapcsolódnak be a „Határtalanul” c. programban.


   Senkár Viktória 8. A osztályos tanuló