Tábor a Balaton partján
Badacsonytomaj 2019.augusztus 5-9.


   Iskolánkban immár hagyománnyá vált, hogyha nyár akkor Balaton. Augusztus 5-én régi és új táborozókkal elindultunk, hogy ismét kalndokban és élményekben gazdag napokat töltsünk Badacsonytomajban. Régi táborozóink számára már ismerős volt a környezet és már sejtették, hogy mi minden vár rájuk. Új tagjaink pedig izgalommal és várakozással tekintettek az előttük álló napokra. Külön öröm, hogy évről-évre egyre több diákunk kap kedvet a nyári táborhoz. Emellett vannak olyan diákok is, akik a kezdetektől minden nyáron visszatérnek a Balatonhoz. Hétfő délután, ha már jó idő, akkor strandolás és fürdés. A kedvező időjárásnak köszönhetően a második napunk a fürdésről és a vízi mókázásról szólt. A gyerekek egész héten nagyon szívesen úsztak, volt, hogy csónakáztak, de a legnépszerűbb játéknak a vízilabda bizonyult, amit csapatunk apraja-nagyja nagy örömmel űzött. Szerdán meglepetéssel vártak a helyi strandon. Bekapcsolódtunk a Mozdulj Balaton! elnnevezésű sportrendezvénybe. A fiúk a strandfocit, míg a lányok a strandröplabdát próbálták ki. A csapatok tagjai a jó hangulat és a sportolás mellett emléklappal és éremmel is gazdagodtak. A délután folyamán belátogadtunk Badacsonyba, ahol mindenkinek lehetősége nyílt egy kis vásárlásra, hogy minden családtagnak jusson valami apró ajándék. Az elmúlt években kipróbáltuk az esti fürdőzést, amelynek nagy sikere volt. Nem volt az másként az idén sem. Csütörtök délelőtt a játéké és a túrázásé volt a főszerep. A délelőtt folyamán a gyerekek társasjátékoztak, majd ebéd előtt felfedeztük Badacsonytomajt. Délután az időjárásnak köszönhetően ismét a fürdésé volt a főszerep. Estéink a sport és a szórakozás jegyében teltek. Az iskola sportpályája lehetővé tette, hogy mindenki megtalálja a számára legkedvezőbb időtöltést. Záró esténken mozizással tettük teljesé a kirándulást. Az utolsó délelőttön még utoljára strandoltunk.

   Ebéd után fájó szívvel, de sok-sok emlékkel és élménnyel indultunk haza. Egy évre ismét búcsút intettünk a Balatonnak és Badacsonytomajnak. Jövőre azonban visszatérünk, hogy pár napig újra a miénk legyen a Balaton egy kis szeglete.

   Légy részese te is egy izgalmas nyári kalandnak!