Základná škola s vyučovacím jazykom maďarským Marcelová
2015. november 4-én a Marcelházi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola alsó és felső tagozatos diákjainak és az őket kísérő pedagógusoknak egy
nem mindennapi színházi élményben volt részük. A Komáromi Városi Művelődési Központ alatt működő Classica Balett növendékeinek tolmácsolásában egy remekül összeállított,
magával ragadó előadást láthattak.
Antoine de Saint-Exupery: A kis herceg című műve és annak örök érvényű gondolatai nem ismeretlenek a diákok számára. A balett-társulat jóvoltából
azonban egy olyan formáját ismerhették meg a színházi előadásnak, mellyel ritkán kerülnek kapcsolatba. Így a gyerekek egy újabb szép élménnyel gazdagabban térhettek haza a művelődési
központból. Külön öröm volt számunkra, hogy iskolánk 2.A osztályos tanulója, Jankovič Borbála is szerepelt a darabban. Nagyon büszkék vagyunk rá!
A tanulók élménybeszámolóiból ítélve mindenkinek tetszett ez a rendhagyónak mondható irodalomóra, és megbeszéltük, hogy ez egy kitűnő alkalom volt arra,
hogy – bár a tanítási órák rovására - értelmesen, művészi érzékünket fejlesztve, kellemesen töltsük a délelőttöt. Érdeklődve várjuk a következő előadást!
Idén negyedik alkalommal rendeztük meg gyermekeink számára ezt a csodálatosra sikerült délutánt. Az előkészületek már régen megkezdődtek,
elkészül az 56 szép töklámpás és a 23 madárijesztő. A napsütéses délutánt kézműves foglalkozásokkal kezdtük. Ezután a gyűjtések és az alkotások kiértékelése következett.
Hangos „Elkészülni! Vigyázz! Rajt!“ vezényszóra elindult a sorverseny, melyet Móricz Zsigmond Iciri-piciri c. meséjére állítottuk össze. Azt követően az egyéni szórakoztató
megmérettetések következtek. Utána mesütöttük a „Három kívánság kolbászát“. A délutánt felejthetetlenebbé tették a magasba röpíthető lufik, valamint Nyers Gyula bácsi bámulatos
cukorvatta rózsái. Az időjárás nagyon kedvezett nekünk, késő estig szórakoztunk a tábortűznél.
Iskolánkat hat tanuló képviselte a Baróti Szabó Dávid szavalóversenyen Dunaradványon. Gerencséri Erik, Vida Szófia, Naňo Nimród, Grosch Dóra, Botka Vivien és Kálazdy Virág. Erik
szerezte meg az első helyezést, Nimród második, Szofi harmadik lett. A rajzversenyen két tanulónk részesült jutalomban: Téglás Máté és Dobrocsányi Friderika. Gratulálunk mindenkinek!
Egy szép őszi szerdai délutánon, mi felsősök, tanítóink kíséretében ellátogattunk a budapesti Madách Színházba. Már a múlt tanévtől vártuk ezt a napot, hiszen még akkor megvettük a jegyeket.
Ebéd után indultunk el autóbusszal, így még volt időnk arra, hogy megvacsorázzunk az előadás előtt. Jókedvűen érkeztünk a színházba.
2015. október 5. és 9. között iskolánk 5., 6. és 7. osztályos tanulói az 50 csemete program "Csemeték a Kárpátok ölelésében" keretén belül meghívást kaptak a magyarországi
Mezőkövesdre, a Zsóri Zsibongó Ifjúsági Táborba.
A turisztika világnapja alkalmából biciklitúrát szerveztünk. Iskolánknál volt a gyülekező, majd végig a falun, Virt, Zsitvatő, Pat és Izsa volt a végállomás. A kirándulásra 30
tanulót 4 pedagógus kísért el. A negyedik osztályosok Patig kerekeztek. A Duna partján megraktuk a tábortüzet, és sütöttük a finom falatokat. Mire a kisebbek jóízűen elfogyasztották az uzsonnájukat, visszaérkeztek
a felsősök Izsáról és átvették a helyet a tábortűznél. Bár a szél kissé ellenünk volt, mi így is nagyon jól éreztük magunkat.
Legközelebb ugyanezen az útvonalon tervezzük a "Húzd fel a görkorit" túrát is.
Szeptember 30-án Benedek Elek születésének évfordulóján ünnepeltük a Népmese napját iskolánkban. Pár héttel előtte készültek a szebbnél szebb rajzok "Túl az Óperencián..."
címmel, melyekből kiállítíst készítettünk.
Egy szeles szeptemberi napon, 2015. szeptember 24-én keltek útra a Marcelházi Alapiskola 8. osztályos diákjai tanáraikkal, hogy eleget tegyenek a
tapolcai testvériskola meghívásának. Tapolcára megérkezve első utunk a Tapolcai-Tavasbarlang Látogatóközpontba vezetett, ahol a környék megtekintése után barlangcsónakázás
várta a diákokat.
A turisztika világnapja alkalmából biciklitúrát szervezünk szalonnasütéssel egybekötve.
Időpont: szeptember 30., 13:30 óra, indulás az iskola parkolójából.
Útvonal: Marcelháza-Zsitvatő-Izsa
Fontos! Védősisak és fényvisszaverő mellény kötelező!
Hozz magaddal: kerékpárkesztyű (ha van), innivaló, szalonna vagy kolbász, kenyér.
A részvételi szándékot jelezzétek Lesko Mónika tanító néninél vagy Kovács Tamás tanító bácsinál!
A Bécsi Magyar Katolikus Egyházközösség meghívására 2015. augusztus 29-én a Napsugár hagyományőrzők immár 14. alkalommal vett részt a helyi és külhoni magyarok ünnepén Bécsben.
A nyári szünidő végén, még mielőtt elkezdődött volna az iskola, egy játékos ismerkedési délelőttre hívtuk meg a kis elsősöket szüleikkel,
ide az iskolába. A kicsik eleinte kissé megszeppenve, de később annál bátrabban fogtak bele a közös játékba, éneklésbe.
Elérkezett a pillanat, amikor elkezdődik számodra egy csodás kaland a betűk és számok világában. Ezen az úton Piroska és Anikó tanító nénik vezetnek végig.
Szeretettel meghívunk Téged egy ismerkedő délelőttre 2015. augusztus 28-án 10.00 órára az iskolába.
Program: - kiselsősök üdvözlése
- iskola bemutatása
- játékos foglalkozás, játszás
Szeretettel várunk: Piroska és Anikó tanító nénik
Pillanatképek a Hohotáborból.
Egy újabb tanév, egy újabb osztály diákjai búcsúznak tőlünk! Eltelt kilenc röpke év, szinte észre sem vettük. Teltek-múltak a napok, hónapok,
hetek és az évek, kisfiúkból és kislányokból szinte felnőttekké cseperedett egy osztálynyi gyermek.
Tanévkezdés napján váltsa fel a csengőt, a ballagás napján búcsúztassa a ballagókat. Szimbolizálja az innen kikerült diákok emlékeit iskolájukra,
melyben tudást és gyökereikhez való ragaszkodást is szereztek.
Iskolánk ebben a tanévben egy új versenybe kapcsolódott be, amelyet Nagy József (Híd) európai
parlamenti képviselő kezdeményezett.
1920. június 4. – Minden ember, aki magyarnak vallja magát, pontosan tudja, mit jelent ez a dátum.
2015 májusában a marcelházi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola megtartotta az első bált, amelyen a 6.,7.,8. és 9. évfolyam tanulói,
valamint a tapolcai testvériskolánk diákjai vehettek részt.
Anyáknapi műsor a kultúrházban
„ A magyar nyelv olyan, mint egy hangszer: aki játszani akar rajta, annak minden áldott nap gyakorolnia kell.“
Lénárd Sándor
Az ebédről 2015. június 19-ig lehet csak kijelentkezni!
A szlovákiai versenyek közül a Matematikai Olimpia jelentős eseménynek számít, hiszen az itt elért eredmények
alapján tanulóink felvételt nyerhetnek a középiskolákba. A házi fordulón sikeresen túljutva 6 diákunk versenyezhetett a járási fordulóban.
A 2014/2015-ös tanévben a Nemzetközi Kenguru Matematikaverseny felvidéki díjátadó ünnepségére 2015. május 4-én
került sor Komáromban, a Selye János Gimnázium dísztermében.
Május 5-én az alapiskola felső tagozatos diákjai rendhagyó irodalomórán vettek részt iskolánk aulájában.
Kövesdi Szabó Mária színésznő és Pólos Árpád színész a kassai Thália Színházból érkezett hozzánk. Nem voltak ismeretlenek számunkra, mivel
több alkalommal is meglátogatták már iskolánkat. Ezeken az órákon irodalomtörténetünk egy-egy neves egyéniségével ismertettek meg bennünket.
Most Illyés Gyula életéről hallhattunk egy rövidebb tájékoztatót, majd néhány jelentősebb művéből idéztek nekünk magyarságunk értelmezésével
kapcsolatos gondolatokat.
Sajnos ez az óra is csak 45 percig tartott, de megígérték, hogy nem most találkoztunk utoljára.
Ünnepi üléssel, aranydiplomák átadásával köszönti a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok
Kara az 1963-ban tanítói szakon, valamint az 1964-ben és 1965-ben tanítói és tanári szakokon végzetteket. Iskolánk két nyugalmazott pedagógusa:
Bóna Nándor és Csintalan Elek tanító bácsik is részesültek ebben a szép kitüntetésben.
Szívből gratulálunk nekik!
Iskolánk 21 diákja kapcsolódott be a Kuttyomfitty Társulat által meghirdetett rajzpályázatba. A pályázat témája a
társulat egyik műsora a Cirkusz Folklórikusz. Szebbnél szebb alkotások születtek. Majd megindult a lájkolás. Ezúton is szeretnénk
köszönetet mondani minden szülőnek, diáknak, iskolabarátnak, hogy szavazatával hozzásegítette iskolánkat a fődíj megnyeréséhez. Bogár Fruzsina,
1.A osztályos tanulónk rajza kapta a legtöbb szavazatot (1971). Majd eljött a várva várt nap és április 16-án rengeteg kíváncsi és lelkes óvodás
és kisiskolás várta nagy szeretettel a társulat műsorát. Fergeteges hangulatban telt a délelőttünk. Volt itt kötéltánc, medvetáncoltatás, kígyóbűvölés
és még számos érdekesség. Köszönjük a társulat tagjainak, hogy műsorukkal megörvendeztettek bennünket. Hatalmas élménnyel gazdagodtunk.
Három tanulónk képviselte iskolánkat - e rangos versenyen április 23-25-ig Rimaszombatban. Naňo Nimród második helyezést
ért el, Lesko Levente és Rehák Ádám ezüstsávos besorolást kapott. Szeretettel gratulálunk Nekik és felkészítőiknek! Büszkék vagyunk rájuk!
A segítségeteket szeretnénk kérni, mert nagy fába vágtuk a fejszénket. Tablót készítünk azokról a volt diákjainkról,
akik diplomát szereztek valamilyen felsőfokú intézményben. Kérjük, segítsétek a munkánkat, mert nem csak marcelházi, de virti, radványi, madari és
más falvakból beutazó tanulóink nevét sem szeretnénk kihagyni a névsorból.
2015/2016-os tanévre síkirándulást tervezünk Ausztriába, helyszín Alsó-Ausztria, 19 km pálya. Bővebb információ Kovács Tamás tanító bácsinál vagy Leskó Mónika tanító néninél.
Március 23-án Komáromban rendezték meg a Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó verseny járási fordulóját. Iskolánkat Rehák Ádám
(vers- és prózamondó kategóriában is), Paulis Csenge, Czibor Eugénia, Vida Szófia és Lesko Levente képviselték. A március 30-án, a szintén Komáromban megrendezésre
kerülő országos elődöntőn Ádámnak, Eugéniának, Szófiának, Leventének és Nimródnak szoríthatunk. Sok sikert!
A diákok körében kedves esemény - a matematika ünnepe - a Zrínyi Ilona Matematikaverseny, melynek egyik rendező helyszíne már
hagyományosan iskolánk is. A megmérettetésre 2015. február 20-án került sor. Nyugat-Szlovákiában több mint 800 tanuló versenyzett 8 különböző helyszínen.
A tanulók körében az egyik legkedveltebb matematikaverseny a Pitagorasz, ahol a tudás mellett a gyorsaság is fontos szerepet játszik.
Az iskolai fordulóba 2014 decemberében 25 tanuló kapcsolódott be a 3. – 8. évfolyamokból. Közülük a legtöbb pontot elérő versenyzők vehettek részt a járási fordulón
Komáromban, 2015. március 16-án és 17-én.
Akik ide eljutottak: Grosch Júlia (III.A), Szegi Róbert (IV.A), Szuri Gergő (IV.A) - eredményes, Grosch Dóra (V.A), Chrén Gábor
(VI.A) - eredményes 3.hely, Domonkos András (VII.A), Fábik Dávid (VII.A) és Kálazdy Virág Petra (VIII.A)
Iskolánk igazgatósága és tantestülete mély fájdalommal tudatja Önökkel, hogy 2015. március 18-án, életének 82
évében elhunyt Farkas Elza nyugdíjazott tanítónő, ki életének nagy részét falunk ifjúságának nevelésével, oktatásával töltötte. Búcsúzás a
volt kolléganőnktől március 20-án, pénteken 15.30 órakor lesz a virti temetőben. Emlékét szívünkben örökre megőrizzük! Nyugodjon békében Elza tanító néni!
Március 11-én községünkben szervezte meg a Csemadok helyi szervezete a Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó verseny körzeti fordulóját. Iskolánkat
12 tanuló képviselte e rangos versenyen nagyon szép eredményekkel.
Iskolánk diákjai az idei évben is Krahulen voltak sítúrán. A táborban 17 tanuló vett részt 3 pedagógus kíséretében.
A badacsonytomaji testvériskola a hagyományokhoz híven most is velünk tartott.
Február 19-én az alapiskola felső tagozata korcsolyázáson vehetett részt Komáromban. Délben indultunk és fél óra
alatt meg is érkeztünk. Az öltözőben mindenki gyorsan felvette a kölcsönzött vagy saját koriját majd mehettünk is a pályára.
Február 25-én tartottuk a Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny iskolai fordulóját. Az első kategóriában
Igrényi Viktória, Rehák Ádám, Czibor Eugénia, Grosch Júlia, Šenkár Léna, Polovic Katalin, Téglás Bence, Rácz Barbara, Gerencséry Erik, Vida
Szófia és Naňo Nimród, a második kategóriában Paulisz Csenge, Tóth Dorina, Beke Gertrúd, Grosch Dóra, Berecz Bálint és Lesko Levente, a harmadik
kategóriában Nemšovsky Mirko és Zsidek Viktor készült fel. A körzeti forduló március 11-én lesz községünk kultúrházában, melyen a következő tanulók
képviselik iskolánkat: Ádám (vers- és próza kategóriában is), Viktória, Katalin, Eugénia, Szófia, Barbara, Nimród, Csenge, Gertrúd, Dóra, Bálint,
Levente, Mirko és Viktor.
Felkészítőik: Édes Katalin, Gál Lívia, Kovács Anikó és Lancz Ildikó
További sikeres szereplést kívánunk!
Boldog Valentin napot mindenkinek!
Február 4-én 32 óvodást írattak be iskolánkba a kedves szülők! Reméljük, hogy majdan gyermekük
és Önök is büszkék lesznek, hogy iskolánkat választották. Köszönjük bizalmukat!
Értesítjük a Tisztelt Szülőket, hogy a megbetegedett tanulók magas száma miatt
2015. január 29-30-án (csütörtöktől péntekig) szünetel a tanítás.
2015. február 2-án (hétfőn) félévi szünet van, a tanítás 2015. február 3-án (kedden) folytatódik.
Mit is jelent a gergelyezés? - iskolás gyermekek köszöntő, adománygyűjtő dramatikus játéka március 12-én, Nagy Szent Gergely napján.
Ezt a már feledésbe tűnő régi hagyományt IV. Gergely p. /827-44/ rendelte el, hogy az iskolás gyermekek sajátos ünnepe legyen.
A járási kiskertészek szervezete minden évben megszervezi az alapiskolák tanulói részére a “Karácsonyi virágkötészeti versenyt„,
melynek az ógyallai kultúrház adott idén is otthont. A verseny december 16-án került megrendezésre.
A tanulók körében a legkedveltebb matekverseny a Pitagorasz, ahol a tudás mellett a gyorsaság is fontos szerepet játszik.
Az iskolai fordulóba 2014. december 10-én és 11-én 26 tanuló kapcsolódott be a 3. – 8. évfolyamokból.
Beköszöntött a tél, a karácsony kopogtat az ajtókon. A családok asztalán díszlik az adventi koszorú. A szobákat frissen
sült kalács és fenyőillat tölti be.Mindannyian szeretnénk megélni a karácsony csodáját. De ez a csoda nem színes szalagokkal átkötött dobozokban rejlik.
Nem a feldíszített zöld fenyő alatt találjuk. Ezt a csodát másutt kell keresni, másutt lehet megtalálni: a kedves szavakban, őszinte, szívből jövő
kívánságokban, szerető érzésben. A Marcelházi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola diákjai, felkészítő pedagógusaik vezényletével, lázasan készültek, hogy
egy műsoros délelőttel továbbíthassák ezt a karácsonyi csodát, amire szeretettel várunk minden kedves vendéget december 19-én, 9:00 órai kezdettel a
kultúrház épületébe.
Diákjaink december 11-én negyedik alkalommal látogattak el Ifjúságfalvára, a gyermekotthonba. Szavaltak, énekeltek, majd
Nimród Télapó kiosztotta az ajándékokat. Így köszöntötte az otthon lakóit Keszegh Emma, Grosch Dóra, Lesko Levente és Bóna Csenge Dorka. Olyan sok adományt
kaptunk, hogy másnap a pati nyugdíjasotthon lakóit is megleptük. Naňo Nimród mesét mondott, Keszegh Emma, Lakatos Erika, Perczel Nikoletta, Góth Krisztína
és Dobrocsányi Friderika néptáncot adtak elő. Az otthon vezetője vendégül látott és megajándékozott bennünket.
Kedves Szülők! Köszönjük a támogatásukat, mellyel örömet szerezhettünk a két otthon lakóinak!
2014. december 12.-én látogatóban jártunk az érsekújvári cicamenhelyen. Diákjainknak és a kedves szülőknek köszönhetően rengeteg adomány
gyűlt össze, amivel nagy örömet szereztünk a cicamenhely kis lakóinak. Köszönjük adományaikat, mellyel szebbé tették a cicák karácsonyát!
2014. november 5-én és 20-án 13 középiskola részvételével pályaválasztási napot tartottunk iskolánk 9. osztályos tanulói számára.
Ebben az évben Mikuláskor hozzánk nem a Mikulás bácsi jön, hanem a Mikulás néni. És a puttonyában nem csak piros alma,
mogyoró lesz, hanem egy kedves karácsonyi zenés meglepetés, aminek a címe: Ember, ember, december. Aki pedig ezt nekünk előadja, az nem más, mint
Kevická Tünde, a Dunaszerdahelyi és Bősi Művészeti Alapiskola énektanára.
Ebből az alkalomból szeretettel várunk minden alsó tagozatos kisdiákot december 5-én az iskola aulájába 10,00 órára.
Jó szórakozást kíván mindenkinek az iskola igazgatósága.
November 28–án tartottuk iskolánk aulájában ádventváró irodalmi estünket, Pislákoló mécses címmel.
Iskolánk diákjai újabb sportverseny résztvevői voltak november 11-én. A Coca – Cola védjegye alatt futó labdarúgó
torna körzeti fordulója ezúttal a komáromi stadionban került megrendezésre. A Marcelházi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolán kívül az ógyallai
alapiskola és 2 komáromi iskola vett részt az eseményen. A fiúk lába az első mérkőzésen sajnos megremegett, így beleszaladtak egy vereségbe.
Hiába nyerték meg a további mérkőzéseiket fölényesen, csak a második helyet sikerült megszerezniük, így a továbbjutás az idén nem sikerült.
Öröm az ürömben, hogy torna gólkirálya a marcelházi Zsidek Nikolas lett. A torna végeredménye:
1. ZŠ J. A. Komenského
2. ZŠ s VJM Marcelová
3. ZŠ Móra Jókaiho VJM
4. ZŠ s MŠ s VJM Hurbanovo
2014. november 18-án került sor iskolánkban a Rákóczi Szövetség Beiratkozási Programjának ösztöndíj átadó ünnepségére.
Az ünnepségen jelen volt a Rákóczi Szövetség küldöttsége, valamint JUDr. Hortai Éva, a Komárom és Vidéke Célalap vezetője. A vendégeket Duka Róbert
igazgató úr köszöntötte.
2014. november 22-én tartották Komáromban a Pislákoló mécses szavalóversenyt, ahol iskolánkat
Tárnok Iván I.A, Vida Szófia II.A, Grosch Júlia III.A, Naňo Nimród III.A, Polovic Katalin III.A, Rehák Ádám III.A, Grosch Dóra V.A, Paulis Csenge V.A és
Leskó Levente VI.A képviselte.
Naňo Nimród 1., Vida Szófia 2., Grosch Júlia 2., Leskó Levente 2. és Rehák Ádám 3. helyezést ért el. Gratulálunk a gyerekeknek
és a felkészítő pedagógusaiknak!
2014. februárjától iskolánkon is indul művészetterápia foglalkozás gyermekek számára. Bővebb információ az igazgatóságon.
1-4 évfolyam | 5-9 évfolyam | ||
1. II.A | 168,70 kg/tanuló | 1. VIII.A | 75,00 kg/tanuló |
2. III.A | 103,00 kg/tanuló | 2. VI.A | 68,18 kg/tanuló |
3. I.A | 91,00 kg/tanuló | 3. V.A | 67,15 kg/tanuló |
Az iskola igazgatósága pszichológiai előadást szervezett a szülők és a pedagógusok részére a FEMIT Polgári
Társulás segítségével.
A társulás partnere, Nagy Annamária pszichológusnő tanácsot adott a mindennapi problémák megoldására, beszélt
a tanulási, viselkedési zavarokról, konfliktuskezelésről, az agresszió egyes formáiról és kezeléséről. A szülők egy kötetlen beszélgetésbe
kapcsolódhattak be, ahol hozzászólhattak a témékhoz, elmondhatták tapasztalataikat, ill. kérhettek tanácsot.
A beszélgetés nagyon jó hangulatban folyt és úgy tűnt, hogy még sok mindent jó lenne megbeszélni. Ezért az igazgató
úr úgy döntött, hogy lesz folytatás a szülői értekezletek alkalmával, ahol a szülők egyénileg, négyszemközt kérhetnek tanácsot a pszichológusnőtől.
Az előző évekhez hasonlóan a marcelházi alapiskola diákjai idén is részt vettek a komáromi járás lövészversenyén.
A szentpéteri versenyen az iskolánkat idén Zsidek Fanni 8. osztályos, Boros Attila és Havrancsík Gábor 9. osztályos tanulók képviselték.
Értesítünk minden Kedves Szülőt, akinek 1. osztályos gyermeke van, hogy a Rákóczi Szövetség beíratkozási ösztöndíja
2014. november 18-án kerül átadásra az iskolában. A pontos programról a gyermekektől küldünk értesítést.
Szeretnénk szebbé és jobbá tenni a menhelyen élő cicák karácsonyát. Ebben most TE is segíthetsz! Kapcsolódj be az iskolánk által
szervezett gyűjtésbe.
Mi az amit gyűjtünk? Száraz macskaeledel, konzerv, takaró, pokróc, lepedő, törölköző.
Adományaitokat 2014. december 12-ig adhatjátok le az osztályfőnököknél. Hálásan köszönjük a cicák nevében!
Értesítjük a Kedves Szülőket, hogy 2014. nov. 11-én 16:30 órai kezdettel pszichológiai előadást tart az iskola épületében
Nagy Anna pszichológus. A beszélgetés tárgya: tanulási, viselkedési nehézségek, konfliktuskezelés, tanácsadás a mindennapi problémák megoldására. Kérjük
Önöket, hogy amennyiben felkeltette érdeklődésüket az előadás, tiszteljenek meg jelenlétükkel.
Mgr. Duka Róbert, az iskola igazgatója
Október 17-én hat tanulónk képviselte iskolánkat a 20. alkalommal megrendezésre kerülő Baróti Szabó Dávid szavalóversenyen:
Vida Szofia, Naňo Nimród, Rehák Ádám, Grosch Dóra, Botka Vivien és Senkár Viktória.
Nimród és Szofi 1. helyezést ért el, Ádám 2. és Dorka 3. lett a nagyon színvonalasan megszervezett versenyen. Felkészítőjük
Édes Katalin, Gál Lívia és Lancz Ildikó voltak.
További sikeres szerepléseket kívánunk minden kedves diákunknak és tanítóiknak!
Örömmel adjuk hírül, hogy a jövő hét folyamán, azaz október 13-tól 17-ig immáron 10. alkalommal kerül megszervezésre iskolánkon az
INTENZÍV ANGOL NYELVI HÉT. Vasárnap a késő esti órákban érkezik hozzánk DAVID SCHOFIELD Liverpool-i tanár, aki hétfőtől péntekig, délelőttönként a 8.A osztály
tanulóival fog foglalkozni, és a szokásos szervezéstől eltérően, a sok tanulni vágyó gyermek kérésének eleget téve délután, egészen az esti órákig, az 5.A, 6.A és
a 7.A osztály tanulóit fogja angol szóra bírni.
A Marcelházi Alapiskola 7. és 9. osztályos diákjai egy 45 perces előadást hallgathattak meg a természetvédelemről, valamint az ökológiáról.
Ez év májusában tapolcai diákok látogattak el iskolánkba, s meghívták az osztályunkat (8.A) egy őszi tapolacai kirándulásra.
Szeptember 29-én a reggeli órákban indultunk. Mikor megérkeztünk az iskola igazgatója fogadott minket.
„Őseinktől kincsekkel teli tarisznyát kaptunk örökségbe…”
Mi is szeretnénk – e tarisznyát megőrizni gyermekeink, unokáink, dédunokáink és a jövő generációja számára.
Ezért is memlékeztünk meg híres mesélőnk, Benedek Elek születésnapján a népmese napjáról. Rövid életrajzi
bemutató után népmeséket néztünk. Utána népi motívumokat színeztünk és mesefigurákat rajzoltunk, miközben gyermekeink kedvenc meséiket
hallgatták, melyeket a pedagógusok olvastak fel. Ajándékként, emlékként népi motívumokkal díszített érmet kaptak.
Sok szeretettel köszönjük Lévai Ildikó áldozatos munkáját, melyet a szülői munkaközösség elnökeként hosszú éveken keresztül végzett!
Az iskola igazgatósága és pedagógusai
Szeptember 30-án 16:00 órai kezdettel Iskolatanács és Szülői Munkaközösség vezetőségi
gyűlést tartunk az iskola könyvtárában. Minden tagot szeretettel várunk.
2014. szeptember 29. és 30-án a 8.A osztályosok tapolcai kiránduláson vesznek részt.
Értesítjük a Kedves Szülőket, hogy az iskolabusz szeptember 8-tól közlekedik.
25 gyermek számára szerveztük meg a napközis táborunkat, elsősorban azzal a célzattal, hogy a szülők számára a nyári szünet egy
idejére megkönnyítsük a gyermekfelügyeletet. A másik alapvető elgondolásunk az volt, hogy a gyermekek természetes környezetükben ismerkedhessenek meg a háziállatokkal,
amelyek sajnos már a falusi udvarokból is eltűntek.
Iskolánk igazgatósága tisztelettel értesít mindenkit, hogy az ünnepélyes tanévnyitó szeptember 2-án 9:00 órakor lesz az iskola udvarán,
rossz idő esetén az aulában.
Mindenkit szeretettel várunk!
Iskolánk igazgatósága értesíti a kedves kollégákat, hogy a 2014/2015-ös tanév első munkanapja augusztus 27-én 8 órakor kezdődik.
Addig is jó pihenést kívánunk!
Minden gyerek nagy szeretettel várja az év végét, de előtte van egy olyan esemény, amelyre mindenki boldogan készül, és ez nem más, mint az osztálykirándulás.
A tábor időpontja: július 5-12-ig
Helyszíne: kavicsos
Érkezés: szombaton 2 órától kezdődik a sátorállítás
Sátorbontás: 12-én délelőtt
Étkezés: szombaton mindenki maga biztosítja a vacsorát, az utolsó napon, szombaton reggelivel zárunk.
Mindenkinek hozni kell: ruhanemű és lábbeli hideg és napos időre, sildes sapka!!!, tisztálkodási szerek, törülköző, fürdőruha, tányér,
pohár és evőeszköz, kislámpa, játékok, pokróc, naptej, esetleg ernyő, repelent vagy off, horgászfelszerelés. Horgászengedély nem szükséges!
A tábor rendjét az első napon ismertetjük, melyet minden résztvevőnek kötelező betartania!
Szeretettel gratulálunk a kitüntetett tanulóknak! Lévai Ramónának, aki a polgármester díját kapta, Szegi Viktóriának, az év sportolójának,
Domonkos Andrásnak, az év matematikusának és Naňo Nimródnak, az év szavalójának!
Köszönjük szüleiknek, hogy a mi diákjaink lehetnek!
Mindenkit szeretettel vár a 9.osztály összes tanulója a 26-án 9 órától kezdődő ballagásra.
Bármit tanulsz, magadnak tanulod
Június 10-én a Madách Színházba látogatott el a Marcelházi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola néhány tanulója és tanára. A „Macskák“ című
előadást tekintettük meg Szirtes Tamás rendezésében.
A 2013/14-es tanévben kis matematikusaink kiváló eredményeket értek el.
Minden kis matematikusunknak gratulálunk, és a következő tanévben is szép sikereket kívánunk!
Értesítjük a Tisztelt Szülőket, hogy június 30- tól július 4-ig napközi otthonos tábort szervezünk az RC Ranch - on.
Gyülekező 08:00 órakor az iskola udvarán. A foglalkozások 15:00 óráig tartanak. Befizetendő összeg: 27,50 EUR.
Szeretettel várunk mindenkit!
2014. június 16. 07:50 - elindultunk
2014. június 16. 11:30 - megérkeztünk
2014. június 17. Túl vagyunk a reggeli tornán, regggelin.
2014. június 17. 10:00 - Selmecbányán pihenünk a téren
2014. június 20. - Marcelházára érkezés kb. 17:30-kor
A Bátorkeszi Roma Szervezet és Bátorkeszi Község immár 7. alkalommal rendezte meg a Roma Irodalom Nemzetközi Versenyét, melyen
iskolánkat 9 tanuló képviselte.
Az iskolakonyha értesíti a kedves szülőket, hogy kijelentkezni az ebédről 2014. június 20-ig lehet az iskolakonyhán.
A Katedra alsó tagozatos versenyére jelentkező 104 diák közül tanulónk, Paulis Csenge 1. helyezést ért el. Felkészítője Lancz Ildikó.
Gratulálunk!
Az idei tanévet igazán sikeresnek mondhatjuk az angol versenyek terén. Aki idegen nyelvekkel foglalkozik, az igazán tudja, hogy
mennyire nehéz, kemény és szorgalmas munka van egy-egy nyelv elsajátítása mögött. Állandó és következetes tanulásra, kitartó szorgalomra és kemény akaratra van
ahhoz szükség, hogy ezeken a versenyeken sikereket érhessünk el, és persze rendkívül sok iskolán kívüli munkára.
Az Összetartozás napja rendezvénysor keretében versünnepet tartottunk a marcelházi magyar alapiskola szervezésében. Megnyitójában
Mgr. Duka Róbert, a magyar iskola igazgatója hangsúlyozta az együvétartozás és a szellemi együttlét jelentőségét, Varga Ervin, Marcelháza polgármestere pedig a
történelmi összefüggésekről beszélt.
Várjuk azon fiúk és lányok jelentkezését, akik 2004-2007-ben születtek, és szeretnék megismerni a labdarúgás alapjait. Ha úgy döntenek,
hogy szívesen látnák gyermeküket az FK focicsapat játékosaként, jelentkezzenek a következő telefonszámokon: 0914272577- Kren Ferenc, vagy 0905601708 - Andruskó István.
Köszönjük!
1-4 évfolyam | 5-9 évfolyam | ||
1. II.A | 136,00 kg/tanuló | 1. V.A | 89,12 kg/tanuló |
2. III.A | 98,55 kg/tanuló | 2. VIII.A | 83,16 kg/tanuló |
3. I.A | 89,12 kg/tanuló | 3. VII.A | 74,89 kg/tanuló |
A helyi horgász szervezet szeretettel meghív minden diákot a 2014. május 31-én tartandó horgászversenyre. Nevezési díj 1 euró.
Jelentkezni és a pénzt befizetni Bakulár Lajos bácsinál lehet. Szép díjakról és frissítőkről a szervezőség gondoskodik.
Újra kupakgyűjtési akcióba kezdünk. Eddig is nagy odaadással segítettétek akciónkat. Most is hasonló, vagy ha lehet, még nagyobb lelkesedésre kérünk Benneteket!
Ugyanis egyik iskolatársunk unokatestvérének gyógyulását tudjuk ezáltal segíteni!
Ne feledd az „értéktelen“ kupakok hatalmas értékké válnak, életet menthetnek! Szólíts meg minden ismerősödet! Köszönjük!
Szeretettel felkérjük Önöket, hogy ültessenek iskolánk számára szárítható virágokat! A virág fajtája bármilyen lehet, a mennyisége temérdek,
tömérdek, számtalan, rengeteg, ezernyi, számos, tengernyi, megannyi… stb. (idézet a szinonima szótárból) Meglepetést szeretnénk készíteni Önöknek és gyermekeinknek, de
segítségük nélkül nem tudjuk megvalósítani. A virágok szárítását meg tudjuk oldani!
Köszönjük segítségüket!
A 23. alkalommal megrendezett Tompa Mihály Országos Vers - és Prózamondó Verseny döntőjében 2 tanulónk képviselte iskolánkat.
Naňo Nimród 2.A osztályos tanuló a prózamondók első kategóriájában 1. helyezést ért el, Leskó Levente 5.A osztályos diákunk a prózamondók második kategóriájában
szerepelt sikeresen, ezüstsávos besorolást ért el.
A tanulókat Mgr. Lancz Ildikó készítette fel.
A Ti, és szüleitek segítségének köszönhetően 2014. 4. 14-én, 14 órakor felavatjuk a húsvéti ünnep alkalmából készített tojásfánkat
az iskola udvarán.
Programunk:
1. kiszehajtás
2. Igazgató úr beszéde
3. felsős hagyományőrző csoport fellépése
4. locsolkodás kicsiknek
5. alsós hagyományőrző csoport fellépése
6. díjkiosztás
7. kisze vízbe dobása
8. kézműves foglalkozás
Szeretettel várunk Benneteket, szüleiteket, nagyszüleiteket és azokat a volt diákjainkat is, akik már „kinőtték“ iskolánkat!
Megszületett a tojásgyűjtő versenyünk eredménye. Összesen 4757 kifújt tojást sikerült összegyűjtenünk. Köszönjük szépen Nektek és
Önöknek, hogy munkájukkal hozzájárultak egy szép húsvéti ünnep megünnepléséhez!
Íme az osztályok sorrendje szorgalmuk szerint:
1. | 1.A osztály | 1554 | 6. | 3.A osztály | 218 | |
2. | 8.A osztály | 1045 | 7. | 7.A osztály | 136 | |
3. | 2.A osztály | 661 | 8. | 5.A osztály | 20 | |
4. | 6.A osztály | 588 | 9. | 9.A osztály | 1 | |
5. | 4.A osztály | 534 | 10. | 1.B, 2.B, 5.B, 8.B osztály | 0 |
Március 21-én rendezték meg a 14. Klasszikus Erdélyi Magyar Irodalom Kárpát-medencei Prózafelolvasó Versenyt a Kiskunhalason, amelyen iskolánk
csapata is részt vett. Czibor Eszter az általános iskolások kategóriában az előkelő harmadik helyet szerezte meg.
Gratulálunk!
Március 26 –án rendezték meg Léván a Tompa Mihály Országos Vers - és Prózamondó Verseny kerületi fordulóját,
azaz az országos elődöntőt. A megmérettetésen 4 tanulónk vett részt. Naňo Nimród, Keszegh Emma, Lesko Levente és Keszegh Lujza. Emma és Lujza
ezüstsávos minősítést kaptak. Gratulálunk és sok sikert kívánunk a további szerepléseiken! Nimród és Levente aranysávos minősítést szereztek,
így ők képviselik iskolánkat a Rimaszombatban megrendezésre kerülő országos versenyen. Sok sikert kívánunk nekik!
2014. február 14-én több verseny megrendezésére került sor. Komáromban Keszegh Lujza 7. osztályos tanulónk
a Szép magyar beszéd, míg Kálazdy Virág Petra, Šenkár Viktória (7. osztály), Bakulár Brigitta és Horján Adrienn (8. osztály) a Simonyi Zsigmond
helyesírási versenyen vettek részt. Kálazdy Virág Petra 2014. április 8-án az országos fordulón képviseli az iskolánkat.
Iskolánkban pedig megrendeztük a Bendegúz – Nyelvész iskolai fordulóját. A párkányi regionális fordulóba a következő
tanulók jutottak tovább: Grosch Dóra 4.A, Chrén Gábor 5.A, Keszegh Emma 5.A, Dobrocsányi Friderika 5.A, Domonkos András 6.A, Marcinkó Viktória 6.A,
Zsidek Viktor 6.A, Sebök Róbert 6.A, Szegi Viktor 6.A, Fábik Dávid 6.A és Hencz krisztina 7.A
Gratulálunk!
Diákjaink körében kedves esemény, a matematika ünnepe, a Zrínyi Ilona Matematikaverseny,
melynek egyik rendező helyszíne már hagyományosan iskolánk is. 24 tanulót neveztünk be a versenybe, de sajnos betegség miatt sokan nem tudtak
részt venni a megmérettetésen.
Két tanulónk: Grosch Júlia 2.A és Domonkos András 6.A lett helyezett, ők meghívást kapta a komáromi díjátadó ünnepségre.
Gratulálunk mindannyiuknak, és sok sikert kívánunk nekik az élet minden területén!
A Tompa Mihály Országos Vers - és Prózamondó Verseny járási fordulóján 7 tanulónk vett részt. Közülük négyen jutottak tovább a szavalóverseny országos elődöntőjébe,
melyre március 26-án kerül sor Léván.
Aranysávos minősítést kaptak: Naňo Nimród 2.a, Leskó Levente 5.a, Keszegh Emma 5.a, Keszegh Lujza 7.a
Ezüstsávos besorolást kapott: Grosch Júlia 2.a, Paulis Csenge 4.a, Nemsovszky Mirko 8.a
A verseny minden résztvevője igazgatói dicséretben részesül. A továbbjutóknak sok sikert kívánunk!
Kedves volt Marcelházi Diákok!
Bizonyára sokaknak már kissé a homályba tűnt az az idő, amikor az alapiskola padjait koptatták. Már halványan emlékeznek a régi kedves diáktársakra,
tanítókra, a huncut csínytevésekre, a vidám kirándulásokra, a sikerélményekre, vagyis a régi szép időkre. Vagy talán már az iskola tantermeire is csak bizonytalanul emlékeznek.
Sokak talán azóta nem is lépték át az iskola küszöbét, vagy csak ritkán, mikor esetleg az unokáikat elkísérték az iskolába. De hogy is volt régen?
Iskolánkat 18 tanuló képviselte a szavalóversenyen.
1. kategóriában: Rácz Barbara, Vida Szofia, Grosch Júlia, Naňo Nimród, Polovic Katalin, és Rehák Ádám
2. kategóriában: Chren Dóra, Dobrocsányi Friderika, Cabaň Adrienn, Zsidek Viktor, Keszegh Emma, Grosch Dóra, Paulisz Csenge és Lesko Levente
3. kategóriában: Keszegh Lujza, Andruskó Bettina, Nemsovszky Mirko és Czibor Eszter
Közülük 7 tanulónk képviseli iskolánkat a járási versenyen: Grosch Júlia, Naňo Nimród, Paulisz Csenge, Keszegh Emma, Lesko Levente, Keszegh Lujza és Nemsovszky Mirko.
Mindannyiuknak gratulálunk, a továbbjutóknak sok sikert kívánunk!
Február 14-én az „Öltözz pirosba! elnevezésű jótékonysági rendezvényünkbe csaknem minden tanulónk bekapcsolódott. A tavaszi szünet után
folytatódott akciónk. Palacsintalankodtunk. Felkértük a Kedves Szülőket, hogy készítsenek ínyencséget a gyermekeknek, melyet szimbolikus összegért lehetett megvásárolni.
Az Önök által befolyt összeggel – 120 euró – beteg gyermekeket segítettünk. Köszönjük a segítséget!
Gyűjtsük együtt a műanyag flakonokat, és nyerjünk együtt egy SZUPER JÁTSZÓTERET!!!
A LIDL üzletlánc versenyt hirdetett. A legtöbb műanyag flakont összegyűjtő iskola 80.000,-/55.000,-/35.000,-/10.000,- Euro értékben JÁTSZÓTERET NYER !!!!
Gyűjtsd zsákba és hozd el az iskolába, vagy ha mész bevásárolni a LIDL üzletbe, magad is bedobhatod az automatába (üveg nem lehet).
Gyűjtsd össze az automata igazolószelvényeket, és mindenképpen juttasd el az iskolába!!! Szólj másoknak is!!!
FIGYELEM ! NE GYŰRD ÖSSZE A FLAKONOKAT!!!
A gyűjtés ideje: 2014. febr. 17-től március 16-ig
Örömmel értesítünk mindenkit, hogy sikeres pályázatunknak köszönhetően felszereltük iskolánk 9. interaktív tábláját! Érdekes, szórakoztató tanulást kívánunk 2014-ben is!
Február 5-én 31 óvodást írattak be iskolánkba. 10 iskolaköteles gyermek nem jelent meg a beíratáson.
Köszönjük a bizalmat!
Gyűjts kifújt tojásokat, hogy húsvétra elkészíthessük iskolánk első tojásfáját! A tojásokat az alsó tagozatos tanító néniknél lehet leadni.
A legtöbb tojást gyűjtő osztály ajándéka : TORTA
Sok-sok évvel ezelőtt kezdődött az angol nyelv tanításának története iskolánkban. Diákjaink nagy-nagy lelkesedéssel
vágtak neki ennek a csodás idegen nyelv tanulásának, de mihelyt rájöttek, hogy bizony a nyelvtanulás igencsak kemény és áldozatos munka, a
szorgalom kicsit alábbhagyott. Persze rengeteg ügyes tanuló került ki iskolánk padjai közül, és büszkén tehették próbára tudásukat a középiskolákban.
Šaliansky Maťko szavalóversenyen két tanuló képviselte iskolánkat. Naňo Nimród és Keszegh Lujza. Lujza második helyezést ért el. Gratulálunk mindkettőjüknek!
2013. december 16-án Ógyallán megtartott versenyen iskolánkat Cucor Enikő IX.A (4. helyezést ért el), Szegi Viktória IX.A és Dobrocsányi Friderika V.A képviselte. Felkészítő pedagógus: Mgr. Cucor Anikó.
A Marcelházi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola mellett működő Szülők Szövetsége és az iskola igazgatósága
szeretettel meghívják Önöket a szülők és pedagógusok báljára, amelyet 2014. január 25-én 19:00 órai kezdettel rendezünk a kultúrház
nagytermében.
Jó zenéről a MELODIK együttes gondoskodik. Belépődíj két személy részére 10 EUR.
Kellemes estét, jó szórakozást!
Kedves fogadtatásban volt része kis csapatunknak, akik átadták a diákjaink által összegyűjtött ajándékokat
az ifjúságfalvai gyermekotthon lakóinak. Grosch Dóra, Paulis Csenge, Varga Evelin, Rehák Ádám és Naňo Nimród rövid kultúrműsorral
köszöntötték a társaságot. Nimi Télapóként is megállta a helyét, bátran osztotta az ajándékokat. Köszönjük a Kedves Szülőknek, akik nélkül
nem jöhetett volna létre e baráti látogatás.
November 29 –én tartottuk iskolánk aulájában ádventváró irodalmi estünket, Pislákoló mécses címmel.
A harmadik osztályos tanulók dalos összeállítást adtak elő, az elsősök „ Szó, ami szó“ bábelődással köszöntötték az egybegyűlteket.
November 9-én is remekeltünk a Komáromban megrendezésre került Pislákoló mécses szavalóversenyen.
36 iskola 168 diákja versenyzett a legjobbaknak járó dicséretért. Iskolánkat 12 tanuló képviselte: Vida Szofi, Polovic Katalin,
Naňo Nimród, Rehák Ádám, Tóth Dorina, Zsidek Viktor, Czibor Eszter, Cabaň Adrianna, Chrén Dóra, Dobrocsányi Friderika, Senkár Viktória
és Andruskó Bettina.
Naňo Nimród 1., Vida Szofia és Rehák Ádám 2., Polovic Katalin és Czibor Eszter 3. helyezést ért el.
Szeretettel gratulálunk minden versenyzőnek!
A pályaválasztási napon a következő iskolák tartottak beszámolót iskolájukról:
Isklolánk hetedik, nyolcadik és kilencedik osztálya meglátogatta Komárom városát. Igaz,
nap mint nap járunk ott, most mégis történelmi szemszögből közelítettük meg, és nagyon érdekesnek találtuk.
1-4 évfolyam | 5-9 évfolyam | ||
1. II.A | 104,5 kg/tanuló | 1. VII.A | 85,07 kg/tanuló |
2. III.A | 96,56 kg/tanuló | 2. VIII.A | 71,08 kg/tanuló |
3. I.A | 95,65 kg/tanuló | 3. IX.A | 58,35 kg/tanuló |
Eredményes volt a napunk! A Baróti Szabó Dávid szavalóversenyen öt tanulónk képviselte iskolánkat: Naňo Nimród,
Grosch Dóra, Keszegh Emma, Keszegh Lujza és Andruskó Bettina. Egy első, egy második és két harmadik helyezést értünk el.
Gratulálunk mindenkinek!
14:30 kézműves foglalkozások napköziseknek a sárga teremben
15:00 hangosítás
15:00 ringó – pálya
16:00 Dirrdurr – lövészet - pálya
16:00 Értékelés
16:15 Nyársald fel! - sütés – füves pálya (mindenki magának biztosítja a sütnivalót!)
18:30 Felengedés, eregetés – lampionok
Kísérő tevékenységek, párhuzamosan a ringóval és a sütéssel: Szakadj meg! (kötélhúzás), Fogd a tököd és fuss! (tök cipelése), Pottyantsd bele! (gesztenyedobás kosárba), Gólya viszi a fiát!
A komáromi Kúr Géza emlékversenyen legnagyobb sikert legfiatalabb versenyzőnk érte el, aki egyedüli lányként vett részt,
Igrényi Viktória. Látványos mérkőzéseket produkált, három tusgyőzelmet és egy fölényes pontozásos győzelmet aratott, így a dobogó legfelső fokára állhatott fel.
Gratulálunk és további sok sikert kívánunk!
Véget ért a nyár, a sárguló levelek az őszt köszöntik már. A szünidei élmények lassan
megfakulnak, elhalványodnak. Új feladatok várnak ránk.
Értesítjü a kedves tanulókat és szüleiket, hogy a 2013/2014-es tanév ünnepélyes tanévnyitóját 2013. szeptember 2-án, hétfőn reggel 9,00 órakor
tartjuk az iskola udvarán (rossz idő esetén az iskola aulájában).
Ebéd és napközi szeptember 3-ától, keddtől működik azon diákok részére, akik szeptember 3-ig rendezik az ebéd- és napközi- számlát.
2013. június 21-én látogatást tettünk Budapest egyik legnevezetesebb színházába a Madách Színházba. Nagy izgalommal töltöttek el minket a rendezvény előtti napok mivel már vártuk, hogy a színház székein ülve láthassuk az idei évad legsikeresebb darabját, a Mary Poppinst.
Fényképes beszámoló a 2013-as Színes délutánról.
Ez a marcelházi emlékjel is egy fából készült alkotás, egy fába álmodott egyszerű üzenet, mely emléket állít annak, hogy egymásra talált a két település, két iskola diáksága, pedagóguskara, illetve a kísérők és vendégfogadók találták meg a közösen átélhető élmények lehetőségét és fogják megtalálni a jövőben is. Reményeink szerint egy hosszú folyamatnak a kezdetén vagyunk, és ennek a hosszú folyamatnak az első két évét tiszteli meg ez az oszlop. Az itt most Marcelházán felavatásra kerülő alkotás formájában, méretében csak áttételesen őrzi a honfoglalás korára visszanyúló kopjafáknak az üzenettartalmát, üzenetértékét.
Május 13-án, 14-én és 15-én papírgyűjtést szervezett iskolánk. Azok a tanulók, akik 150 kg felett gyűjtöttek, tárgyi jutalomban részesülnek. Az osztályok közül az első három helyezett kap ajándékot az alsó és a felső tagozatról is.
Iskolánk tanulói sikeresen vették az akadályokat a különböző matematikaversenyeken. Elsődleges célunk a tantárgy megkedveltetése, a gyerekek ismeretének, tudásának játékos formában történő gyarapítása, a logikus gondolkodás kialakítása. A szakkörökön újabb „felfedező útra indulunk“ azokkal a diákokkal, akik a matematika iránt az átlagosnál nagyobb érdeklődést mutatnak.
Fényképes beszámoló a 2013-as Tavaszi fesztiválról.
A Csemadok Művelődési Intézete a szlovákiai magyarság kiemelkedő néprajzkutatójának és folklórgyűjtőjének, Ipolyi Arnoldnak tiszteletére, negyedszer hirdette meg mesemondó versenyét, melyen Naňo Nimród 1.A osztályos tanulónk kategóriájának győztese lett, így továbbjutott az országos döntőbe. A megmérettetés június 3-án lesz Rozsnyón. Felkészítője Naňo Boglárka. Sok sikert Nimród!
Az általános iskolák tanulói heti 2-3 alkalommal foglalkoznak a magyar irodalom szépségeivel a tanórák keretén belül, amely egyeseknek elegendő, mások viszont úgy gondolják, hogy sokkal több időt és energiát kellene irodalmunk gyöngyszemeinek szentelni, hogy gyermekeink igazán megismerhessék és átélhessék ezen alkotások lényegét, értelmét. Ezért fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek a tanítási órákon kívül is megtapasztalhassák és megélhessék egy-egy alkotás valódi mélységét.
Az idei tanévben kicsit rendhagyó módon, április 27-én került sor a Szülők – Pedagógusok hagyományos báljára, mely az eredeti időpont helyett két héttel később került megrendezésre. Ez az esemény kiváló alkalom a szülők és pedagógusok közötti jó kapcsolat elmélyítéséhez. Fontos, hogy a szülők és pedagógusok az iskola falain kívül is elbeszélgessenek, megismerjék egymás kisebb-nagyobb problémáit, ill. hogy magánemberként is kicsit közelebb kerüljenek egymáshoz.
A Marcelházi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola tanulói szeretik az angol nyelvet. Nagy örömünkre szolgál, hogy immáron ötödik alkalommal került sor iskolánkban az INTENZÍV ANGOL NYELVI HÉT c. program megszervezése, amely igazán nagy sikernek örvend tanulóink körében.
Az életen át tartó tanulás korunk egyik alapvető követelményei közé tartozik. A Marcelházi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola igazgatósága és pedagógusai, ezt igazán komolyan gondolják, így minden lehetőséget megragadnak annak érdekében, hogy részt vegyenek egy-egy építő jellegű tanfolyamon
1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én ünnepeljük a magyar költészet napját. Ebből az alkalomból minden évben irodalmi előadóestekkel, könyvbemutatókkal, költőtalálkozókkal és versenyekkel tisztelgünk a magyar líra előtt.
A 22. alkalommal megrendezett Tompa Mihály Országos Vers - és Prózamondó Verseny döntőjében 2
tanulónk képviselte iskolánkat.
Naňo Nimród 1.A osztályos tanuló a prózamondók első kategóriájában 1. helyezést ért el „Végtelen mese„
c. népmese előadásával.
Leskó Levente 4.A osztályos diákunk a második kategória versmondói között szerepelt sikeresen Barak László:
Tíz éves vagyok című versével ezüstsávos besorolást, és a zsűri különdíját érdemelte ki.
A tanulókat Mgr. Lancz Ildikó készítette fel.
A kupakokat egy ócsai leukémiás kislánynak gyűjtjük, akit Sméja Tímeának
hívnak, hogy segítsük a családot. Bízunk benne, hogy a műanyag kupakok gyűjtésével egy kicsit hozzájárulhatunk
a kislány gyógyulásához.
Minden darabra szükség van! Kérünk mindenkit, hogy ha teheti
kapcsolódjon be a gyűjtésbe és a marcelházi iskola lehetőséget nyújt a kupakok raktározására, illetve
eljutattja majd a kupakokat a családnak.
Köszönjük!
Sajnálattal értesítjük Önöket, hogy a 2013. április 13-ra tervezett Szülők és pedagógusok
bálja más időpontban kerül megrendezésre, mégpedig 2013. április 27-én.
Megértésüket köszönjük!
A Marcelházi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola igazgatósága és tanulói sok szeretettel meghívják Önt
Igazgyöngyök
verses délutánra, amelyre 2013. április 18-án 16,30 órakor kerül sor az alapiskola aulájában.
A Marcelházi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola mellett működő Szülők szövetsége
és az iskola igazgatósága szeretettel meghívják Önöket a szülők és pedagógusok báljára, amelyet 2013. aprílis 13-án
19.00 órai kezdettel rendezünk a kultúrház nagytermében.
A jó zenéről a MELODIK együttes gondoskodik.
Értesítünk Benneteket, hogy július 7-től 14-ig ismét horgásztábort szervezünk.
Részvételi díj kb 20 euro (benne van az egész heti teljes ellátás). Ha tervezitek a nyarat, számoljatok vele!
Jelentkezési lapot, meg a táborozási feltételeket mielőbb közzétesszük a suli honlapján.
Tájékoztató azok részére, akik adójuk 2 %-val szeretnének hozzájárulni az iskola támogatásához.
A Tompa Mihály Országos Vers - és Prózamondó Verseny járási fordulóján 9
tanulónk vett részt. Közülük heten jutottak tovább a szavalóverseny országos elődöntőjébe, melyre
március 27-én kerül sor Érsekújvárban.
Aranysávos minősítést kaptak:
Naňo Nimród 1.a, Grosch Dóra 3.a, Leskó Levente 4.a, Keszegh Emma 4.a,
Keszegh Lujza 6.a, Andruškó Bettina 8.a, Vörös Boglárka 9.a
Bronzsávos besorolást kapott:
Grosch Júlia 1.a, Polovic Katalin 1.a.
A verseny minden résztvevője igazgatói dicséretben részesül. A továbbjutóknak
sok sikert kívánunk!
Iskolánk részt vett a Gárdonyi Géza felolvasó- maratonban.
Közel kilencven diákunk olvasta fel kedvenc Gárdonyi műveit. A legkedvesebb mesét rajzokkal illusztráltuk.
Február 19-én tartottuk a helyi Csemadok szervezet közreműködésével a
szavalóverseny körzeti fordulóját. Marcelháza, Hetény, Búcs, Karva, Bátorkeszi és Madar csaknem 70
tanulója mérte össze tudását. Iskolánkat 18 diák képviselte nagyon szép eredményekkel:
Aranysávos minősítést kapott, és továbbjutott a járási fordulóra:
Grosch Júlia 1.a, Polovic Katalin 1.a, Naňo Nimród 1.a, Grosch Dóra 3.a, Leskó Levente 4.a, Keszegh Emma 4.a,
Keszegh Lujza 6.a, Andruškó Bettina 8.a, Vörös Boglárka 9.a
Ezüstsávos helyezést ért el:
Naňo Nimród 1.a, Paulis Csenge 3.a Sebök Ádám 6.a, Kálazdy Virág Petra 6.a, Czibor Tivadar 8.a és
Czibor Eszter 8.a
Bronzsávos lett:
Dobrocsányi Friderika 4.a, Nagy Barbara 4.a, Chren Dóra 6.a
Mindenkinek szeretettel gratulálunk, a továbbjutóknak sok sikert kívánunk!
A Szép Magyar Beszéd járási fordulója 2013. 2. 13- án került megrendezésre a komáromi
Jókai Mór Alapiskolában. Iskolánkat Dobrocsányi Friderika (4.a) és Vörös Boglárka (9.a) képviselte. Vörös Boglárka a 2.
helyen végzett, így jelen lesz a 2013.2.28-án megrendezésre kerülő érsekújvári kerületi fordulón.
Felkészítő pedagógusok: Gál Angelika, Máriási Ingrid
A Marcelházi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola igazgatósága és tanulói sok szeretettel meghívják Önt a PISLÁKOLÓ MÉCSES verses estre,
melyre 2012. november 30-án 16:00 órakor kerül sor az iskola aulájában.
Repüljenek a boszorkányok, a madárijesztők álljanak, mint a cövek! 2012. október 19-én, pénteken délután, 14:30 órakor újra Tökfesztivál!!!
Sok szeretettel várunk mindenkit, minden kedves szülőt, nagyszülőt és iskolabarátot!!!
Kossányi József Alapiskola és Óvoda Szentpéter - A verseny célja az egészség megőrzése futás segítségével, versenyzési lehetőség biztosítása sportolni vágyók számára.
Eredményeink:
Balogh Norbert IX.A - 1. helyezés
Zsidek Nikolas VII.A - 1. helyezés
Galbavý Ivan VII.B - 2. helyezés
Ambró Kevin V.A - 3. helyezés
Csapatunk 2. helyezést ért el, a tagjai: Farkas Mónika, Mészáros Bernadett, Vörös Boglárka, Balogh Norbert, Kelko Viktor és Czibor Tivadar.
Marcelháza Község sikeresen pályázott az Európai Unió általi Fiatalok Lendületben Program keretén belül a "Légy kreatív" - környezettudatos ifjúság tevékenysége
címmel a Marcelházi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és a badacsonytomaji Általános Iskola részvételével megrendezésre kerülő ifjúsági csereprogramra, amely 2012. szeptember 14-23-ig kerül megrendezésre.
Tisztelettel értesítjük a Kedves Szülőket, hogy 2012. szeptember 13-án az iskola alkalmazottai csatlakoznak a Pedagógusok Szakszervezete által
meghirdetett sztrájkhoz. A tanítás ezen a napon szünetel, ebéd sem lesz biztosítva.
Köszönjük a megértést!
A 2012/13-as tanév ünnepélyes tanévnyitója 2012. szeptember 3-án, 9:00 órakor kezdődik az iskolában.
Iskolánk minden diákjának, pedagógusának és alkalmazottjának kívánunk élményekben gazdag vakációt!
Találkozunk 2012. szeptember 3-án!
2012. június 15-én került sor az Anyáknapi színes délutánra.
A Karpatiasport polgári társulás és az Aranycsapat alapítvány 2012. június 6-án rendezte meg a
10. Kárpát-medencei Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság felvidéki labdarúgótornáját magyar tannyelvű alap- és középiskolák részére,
melyen iskolánk focicsapata a 3. helyezést érte el.
A 2011/2012. tanévben a Nemzetközi Kenguru Matematikaverseny felvidéki díjátadó
ünnepségére 2012. április 23-án került sor Komáromban, a Selye János Gimnázium dísztermében.
Iskolánk VII.A osztályos tanulója, Lévai Ramóna, 2012. áprilisában részt vett a
Western Star Spring Time Classic 2012. elnevezésű lovas versenyen Ausztriában /Wr. Neustadtban/, ahol lovak és
lavasaik mérték össze ügyességüket és összeszokottságukat western-lovaglásban.
Kevesen mondhatják el magukról, hogy tizenéves korukban lehetőségük
nyílt a világ hetedik legnagyobb fővárosába látogatni, Londonba. Iskolánk pár tanulója azonban már
megérezhette ennek a sajátos, különleges, lüktető nagyvárosnak az atmoszféráját, amelyet remélhetőleg
egy életre magukba szívtak e pár nap alatt.
Május 18-án tartotta az iskolatanács elnökválasztó gyűlését. A tanács egyhangúlag Lancz Ildikó személyét javasolta az iskolatanács élére. Az elnöknő Grosch Cibulka Mártát választotta helyettesévé, vagyis alelnökké. Az iskolatanács megválasztott tagjai a 2012-2016-os időszakra:
1. Mgr. Lancz Ildikó 2. Mgr. Grosch Cibulka Márta 3. PaeDr. Máriási Ingrid 4. Kelkó Mária 5. Kecskés Henrietta 6. Tóth Ingrid 7. Molnár Erika 8. Szegi Zsuzsa 9. Tárnok Mária 10.Mgr. Cucor Anikó |
Május 25-re meghívást kapott iskolánk a badacsonytomaji „Tatay–Nap” rendezvényeire a következő programmal:
- Ünnepélyes megnyitó - Tatay emlékműsor - Tatay emlékoszlop avatása - Barokk interaktív játék az alsó tagozatosoknak - Vetélkedő a sportpályán a felső tagozatosoknak - Utazás Dottóval Badacsonyba - Egry József Múzeum megtekintése - Művészeti bemutató |
154 kilogramm műanyag kupakot gyűjtöttünk össze az ipolyszalkai Jakubík Tamáskának. A kupakok mellett apró ajándékokkal és személyes üzenetekkel is kedveskedtünk.
A szülők képviselői az iskolatanácsban a 2012. május 3-án tartott választás alapján:
1. Grosch Cibulka Márta - 72 szavazat 2. Tóth Ingrid - 38 szavazat 3. Kecskés Henrietta - 33 szavazat 4. Molnár Erika - 33 szavazat |
Kérjük azon volt diákjaink jelentkezését, akik főiskolai, egyetemi végzettséget szereztek 1990-től napjainkig.
Május 4-én új tagokat választunk Önök közül is az iskolatanácsba. A következő szülők közül kell négy személyt választani és a nevük előtt levő számot bekarikázni.
1. Grosch Cibulka Márta (Dóra II.A) 2. Varga Erzsébet (Evelin II.A) 3. Kecskés Henrietta (László IV.A, Veronika VII.A) 4. Sebők Mária (Róbert IV.A, Ádám V.A) 5. Tóth Ingrid (Dorina I.A) 6. Szuri Éva (Gergő I.A) 7. Berecz Andrea (Bálint I.A) 8. Molnár Erika (Dusan IV.A) 9. Vörös Angelika (Bálint II.A, Angelika IX.B) 10. Pifkó Gabriella (István II.A) |
Április 28-án az ünnepélyes díjkiosztó gálával véget ért a XXI. Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondók, Énekelt versek és
Lírai színpadok versenye Rimaszombatban, ahol több mint 220 versenyző hét kategóriában mérte össze tudását, felkészültségét. Keszegh Emma szép eredményt ért el, Bronzsávos lett.
Felkészítője Gál Lívia. Gratulálunk!
Egy számunkra idegen nyelv tanítása – tanulása soha nem egyszerű feladat. Hatalmas erőkifejtést jelent ez mind az oktató,
mind pedig a tanuló részéről. Lekötni egy-egy gyermek figyelmét, ugyanakkor motiválni és felkelteni érdeklődését a nyelv tanulása és használata
iránt, igazán nagy kihívás. Mindezt számtalan módszer segítségével próbáljuk, kinél sikeresebben, más esetekben viszont kisebb eredménnyel.
Iskolánk igazgatósága sok szeretettel várta minden kedves volt pedagógusát TANÍTÓNAP alkalmából rendezett
a Kassai Thália Színház művészeinek Radnóti Miklós c. előadására, 2012. április 3-án 10,00 órára az iskola
épületébe.
Kérjük, a Kedves szülőket, hogy adójuk 2%-val támogassák iskolánkat.
A 2012-es regionális fordulóban Kovács Viktória VIII. A osztályos tanuló képviselte
az iskolánkat. A 2. kategóriában 72 tanuló közül hatodikként jutott az országos döntőbe, amely 2012. április 20 - án
lesz Érsekújvárban.
Iskolánk diákjai február 12-én sítáborba indultak Krahulera. Alig vártuk már, hogy megérkezzünk és elfoglalhassuk szobáinkat.
A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. 2012. március 15-től meghirdeti a "Szülőföldön magyarul" ösztöndíj-pályázati felhívását a "nevelés, oktatási, valamint tankönyv és taneszköz támogatás", illetve "hallgatói támogatás" igénylésére a 2011/2012-es tanévre.
2012. március 23-án a napközisek részére Varga Tímea egy minden testrészt megmozgató,
latin ritmusokkal, széles körű világtáncokkal tarkított zumba bemutatót tartott.
A Szép Magyar Beszéd kerületi fordulóját Érsekújvárott tartották meg, ahol Vörös Boglárka VIII.A osztályos tanulónk a 3. helyen végzett. Felkészítője Máriási Ingrid.
A 2012. március 20-án, Komáromban megrendezett járási szavalóversenyen elért eredményeink:
Lesko Levente - aranysáv Paulisz Csenge - aranysáv
Keszegh Emma - aranysáv Keszegh Lujza - aranysáv
Vörös Boglárka - aranysáv Andruško Bettina - ezüstsáv
Czibor Eszter - ezüstsáv
Mátyusföldön, Komáromtól mintegy húsz kilométerre, Marcelháza szívében, a Dombtető úton működik napközis klubunk négy csoportja.
A Szép Magyar Beszéd kerületi fordulóját Érsekújvárott tartották meg, ahol Vörös Boglárka VIII.A osztályos tanulónk a 3. helyen végzett. Felkészítője Máriási Ingrid.
2012. március 5-én Bátorkeszin volt a Tompa Mihály szavalóverseny körzeti fordulója.
2012. február 15-én került megrendezésre a Tompa Mihály szavalóverseny iskolai fordulója.
Kedves szülők!
A beíratkozás 2012. február 7-én 13:00 órától 17:00 óráig az iskola épületének 1. emeletén lesz,
melyre nagy szeretettel várjuk leendő elsőseinket.
Kérjük a Kedves Szülőket, hogy a beiratkozásra hozzák magukkal a gyermekük születési anyakönyvi
kivonatát, biztosítási kártyáját!
Kedves Ovisok! Sulisok! Apukák! Nagymamák! Nagypapák!
Sok szeretettel meghívjuk Önöket síelésre, szánkózásra.
Helyszín: Králiky
Időpont: 2012. január 28.
Indulás: 7:00 órakor
Részvételi díj: 10 EUR/személy.
Jelentkezni lehet a napközis tanító néniknél.
A Marcelházi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola mellett működő Szülők Szövetsége és az iskola igazgatósága szeretettel meghívják Önöket
2011. Október 2.-én Dunaradványon vettünk részt a Baróti Szabó Dávid szavalóversenyen. 5 tanulónk
képviselte iskolánkat, nagyon szép eredményekkel.
Küszöbön a karácsony, a szeretet legszebb ünnepe. Milyen jó is ilyenkor a boldog gyermekarcokat látni!